Én nem hiszek a gyógyszerekben, nem gondolom, hogy vegyipari módszerekkel bármit is meg tudunk javítani. A történet legelején, hadakoztam egy sort a orvosokkal, miszerint ez a marék vegyszer, amit meg akarnak etetni velem, akkor használna a legtöbbet, ha kinyitnám az ablakot (amit nyilván biztonsági okokból amúgy nem lehetett, nehogy a betegek kivessék magukat rajta), és a jobb kezemből a bal vállam fölött az egészet kikúrnám az ablakon. De jöttek a nővérek, etc. Kezdett kimutatkozni a rendszerbe építet fasizms, de erről majd máskor. Az antidepresszáns ellen nagyon tiltakoztam, de megettem, mert az volt az egyszerűbb, nem basztattak a nővérek. Mondtam az egyik orvosnak, hogy hangulatjavítás címén vigye csak a fenébe a mérgeket, inkább tegyen a asztalra egy üveg száraz vöröset, elleszek én azzal. Hát ez nem jött be.Amúgy meg izomlazítót meg vérnyomáscsökkentőt (ebben sem hiszek) meg koleszterincsökkentőt szedek (lazán kapcsolódik: gluténmntes lisztet szed a néni). Az antidepi szart pár hónapja abbahagytam önhatalmúlag akkor, mikor 1x valami miatt nem tudtam beszedni reggel és aznap+éjjel meg másnap olyannyira szar hangulatom lett, hogy elment a kedvem mindentől. Na ekkor gondoltam, hogy ezt a dolgot elfelejtjük, nincs rá szükség, hogy mosolygós töklámpásokká változzunk. Ez pár hónapja/negyedéve volt, szerintem jól vagyok.
Amúgy organikus depressziónak nevezik ezt, a orvosok azt mondták, azért kell szedni, hogy nehogy azt gondoljam, hogy nem akarok meggyógyulni. A szeszt viszont megtiltották, nehogy az ember a tönkrement élete mellett kicsit próbálja átmenetileg jól érezni magát. Ekkoriban volt az, hogy betiltották a dohányzást mindenütt. Aztán pár hét múlva megint engedték/megtűrték, mivel ott van a kórházban a rengeteg durva amputált beteg, mit csináljanak a tönkrement sorsukkal, legalább hadd dohányozzanak. Amúgy ez a része tényleg nagyon megrázó a kórházban.Amúgy az is benne van ebben a sztoriban, hogy sokan mindenféle érszűkület, ilyesmi miatt veszítik el a lábukat, de másnap már ott szívják megint a kerekesszékben a ház előtt, de legalább dumcsiznak, miegymás, próbálnak ép emberként viselkedni egymással közben. Nem tartottam magam egy lelkizős kislánynak, de rengeteg fájdalmat láttam ott.
Az érdekes az, hogy nincs is kedvem már szürcsizni, egy üveg sört nagy nehezen meg bírok inni.Másrészt meg ha szürcsi van, akkor másnap nagy a görcs a lábamban, ami fáj. A színes szélesvásznú éjszakák hiányoznak: zene, szesz, zene, kaja, sztori, journey a városban, zene, arcok, szesz, journey, szesz, zene, sztori, arcok.Van egy barátom, akivel közösen igen magas szinten tudjuk előadni ezt a körforgást, ritkán sikerül bejutni a városba, na EZ FÁJ, rohadjakmeg.
