No. 2012 májusában kb. 5 hónap kórház után hazaengedtek/kidobtak. Csomagtartóban kerekesszék, aknakereső, 3pontos.Első utam asszem az emeletre vezetett nemkicsi kínlódás árán, az akváriumot és ahalacskákat megtekinteni. A pulyákról tudtam, hogy jól vannak. Jövögettek látogatni. A halacskák is jól voltak. Kellett keresni gyógytornászt, mert B ide hozzánk esélytelen volt, hogy kijárna. Amúgy is kell változatosság.
Gyógytornász és gyógytornász:
szerintem érdemes többet kipróbálni, ha úgy adódik, mert mind más 1 kicsit, még ha ugyanazt a technikát is csinálja. Persze egy ilyen esetben a gyógytornászé bizalmi állás, nem árt, ha megértitek egymást.
Egy darabig hiányzott B, de hamar megtaláltuk a hangot S-sel is. Ja még a kórházban felírtak "receptre" házi ápló szolgálatos gyógytornászt, ezt a TB fizeti áttételesen. 2x14 alkalom jár egy rehab kör után, de vigyázzatok valamennyi idő alatt le kell tudni a 2x14 alkalmat, utána elveszik a lehetőség, nem lehet hónapokig húzni/halogatni a dolgot, érdemes kihasználni. Ilyen a TB mindegy majd ezt a céget is szidom részletesen egy saját posztban.
Volt 1 kis félretett pénzem, úgyhogy tudtam fizetni a napi tornát. Ha van rá lehetőség, akkor tolni kell amíg bírod, mert jó.Én gyakorlatilag a legutóbbi időkig. a 2 év alatt heti átlag 5 alkalommal tornáztam, most ez mindenféle okok miatt lement 3-ra.És tessék nyomatni a feladott "házi feladatot" is, amit önállóan lehet csinálni, nem kell hozzá aktív segítség. Én eleinte sokat aggódtam azon, hogy nincs felszerelés, környezet (pl, bordásfal), a lányok (gy.k. gyógytornászok) kreatívak, megoldják.
Amúgy tényleg jó lett otthon, közös reggeli, ilyesmik,kitopogni a kertbe a levegőre, stb. Nem kellett a többi nyomorultat nézni, nemvidám hely ám a kórházm még akkor se, ha a magyar egészségügy egy vicc: nem sokan nevettek azért arrafelé.A legkirályabb az lett, mikor megbízhatóan tudtam lépcsőn jönni/menni, oké, hogy nem váltott lábbal, csak mellélépve és kapaszkodva, de nem a bundáskenyerek között kellett matatni az egérrel, lehetett játszani a kölkökkel, én úgy emléxek, sokat nevettünk. De attól még szarul éreztem magam, a sok lemondás miatt. Közben megtanulgattam egyedül intézni pl. a folyóügyeket, fogkrémet is tudtam nyomni egyedül, de még mindig "sehogy" éreztem magam, illetve, mi a ménkűnek kéne örülnöm? Anyám kérdezgette ezt mindig. Kb. ilyentájt jött el a mélypont, nagyon komolyan gondolkoztam azon, hogy ezt az életet így hagyom a fenébe, minden nap egy fájdalom volt, minden ébren töltött perc csak lemondás.Gyűlöltem ébren lenni.
Végül feleségem öntött belém lelket, jellemzően húsvét környékén,bátran mondhatjuk, hogy neki köszönhetjük, hogy írom ezt a blogot. Tényleg le akartam ölni a szervert 37 nettó eseménytelen év után. De jókor jött a húsvét és az üzenete.
Kicsit megcsúszik a dátum meg a sorrend, de régen volt,nem is nagyon emlékszek erre, de valami hasonló volt az érzés, max. pár héttel odébb.
Azt is mondták még a kórházban, hogy az eseménytől számított x idő alatt lehet látványos eredményt elérni. Utána is van javulás, de csak nagyoonn lassú és nem látványos. Privát vélemény: az egész műfaj, naggyoonn lassú és nem látványos, és persze ez az x idő egyénenként változik és sokmindentől függ, pl. a károsodás mértékétől, stb. Én nem tudom, nálam mennyi ez az idő, pedig tolom ezt a szopórollert lassan 2 éve, de mindig jobb egy kicsit, ma pl. véletlenül kinyújtottam az ujjaimat, ja és voltam Dévényezni is.
Ha elég erős vagy, felejtsd el ezt a x. időt, mert csak visszahúz, meg azt is felejtsd el, hogy ezt/azt nem fogsz tudni majd csinálni. Mindent lehet, csak akarni kell és tenni érte, ne keseredj el. Egyik nővér még odabennt azt mondta, nem fogsz te már futni, erre azt gondoltam, hogy "majd csak figyelj". Most a cél a tavaszi Margitszigeti futás a nagyobbik fiammal.
