Kezdett lassan tavasz lenni 2012-ben mikor el kellett kezdeni kiszállni a kerekesszékből és elkezdeni függőleges helyzetben közlekedni. Vagyis megtanulgatni menni lábon. Ez elba nagy kaland volt, mert élveztem, hogy felgyorsultak a dolgok (muhaha, méghogy felgyorsultak), volt 1 kis változás, viszont rettentő fárasztó volt. Hónapokig annyit aludtam, amennyit akartam, mot meg dolgozni kellett, jó volt. mozgattam a béna lábamat is amennyire tőlem tellett. Kaptam egy szép kék színű járókeretet (valami ilyesmi),
ami azért elég megalázó volt, mivel a kihullás előtt azért tudtam közlekedni/mozogni, de öröltem neki. Még kis sárga csillagokat is terveztem rá festeni. Szóval ezzel az aknakeresővel ment a rodeózás a kórházban.Aztán egyik reggel a kedvenc gyógytornászom lerakott egy hárompontos botot úgy a szoba közepére és szólt, hogy akkor indulunk, de nemám a 4lábúval, hanem a 3lábúval.
-Tényleg? ez biztos?
- persze, gyerünk.
Na ez volt ám csak a nagy örülés. A végén nem nyuggernek fogok kinézni . Ilyen volt mint ez itt ni:
Színe barna. Szarbarna. Igazán őszintén tudtam ekkor örülni.
Azóta azt is gondolom, hogy ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, mármint az igazán őszintén örülést.
Szóval új korszak kezdődött, kb. május lehetett,
Az élet egyik nagy szabálya következik:
"Ha jól érzed magad, ne aggódj. El fog múlni.". Letelt a valahány nap, ami benne van a valamelyik törvényben, miszerint, ennyit lehet rehabilitációs kórházban lenni. Szóval kibasztak a kórházból. Persze nem 1ik napról a másikra, de mégis.Nem érdekelt semmi:
-otthon lehetek végre a csajommal, meg a kölkökkel
-lesz rendes koszt,
De nem lesz B (hívjuk B-nek), a gyógytornász csaj, akit nagyon megkedveltem, sokat fársztottuk egymást meg a többi nyomorultat butasággal, meg nem lesz E, F, K, N és Z további gyógytornászok és egyéb terapeuták, akiket szintén megkedveltem, stb. Továbbá ezek itt úgy dobnak ki, hogy nem tanítottak meg lépcsőn közlekedni (otthon jól jönne mondjuk), továbbá nem gyógyították meg a bal kezem: nem tudom megfogni a gyerekeim kezét, de még a csajom seggét se?? Hát milyen vircsaft már ez?
Egy világ omlott össze bennem. Tényleg. Pedig mondták a orvosok meg mindenki, hogy jobb lesz otthon, de én gyógytornázni akartam még B-vel még tovább, mert
a gyógyytorna jó. Semmi nem ér annyit mint a torna. talán csak a meggyőződés, hogy meggyógyulsz.
Erről kb. azt gondolom, hogy így kell elképzelni, ha nem vagy benne:
Mondjuk nem mozog a térded, mert központi idegrendszeri károsodásod van, mert agyvérzést kaptál, vagy kiáll a fejedből egy Zsiguli lökhárítója.
Ami imho amúgy annyira szép, hogy szinte felér egy esztétikai orgazmussal. Mondjuk ha az agyadból áll ki, az annyira nem vidám, mert nehéz jó sapkát találni hozzá, és közeleg a tél.
Gyógytornász elezdi mozgatni a térdedet, hajlítás, nyújtás. Ezt ő megcsinálja mondjuk 20milliószor. Közben nagyon figyeled a megmaradt idegrendszereddel, hogy mi történik és ha kikúrt nagy szerencséd van, akkor a 20millió+1-edik mozgás után kicsikét meg bírod mozdítani valahogy önállóan.
A számok persze egyénenként változnak, de egy közös: nagyon sokat kell gyakorolni, Naggyonnnn sokat. Napi annyi órát, amennyire lehetőség van. És pihenni is kell, hogy az idegrendszer össze tudja legózni a dolgokat.
És még azt is szabad csinálni, hogy megfigyeled az érzést a működő részekben, ha mozgatod, pl. milyen érzés kinyújtani /behajlítani a nem beteg térdedet. Ha ez megvan jó sokszor, nagyon sokszor, akkor megpróbálod elképzelni, milyen érzés lenne ugyanez a beteg térdedben.
Nekem sokat segít az is, ha tudom, melyik izom dolgozik egy mozdulatban, mi a szerkezet. Ezt a gyógytornászok el tudják mondani.Nem vészes megtanulni az izmok neveit.
Többek között ez is elkezdett érdekelni, szereztem is egy kezdő anatómia-könyvet Ma is elmondatom S-sel, (aktuális gyógytornász, persze csaj, de ez egy ilyen szakma) hogy mi történik, hol tapad, hol ered, miegymás.
