Vértócsa

most az van, hogy tornázás van. Kimondottan jó eredmények vannak felsővégtag ügyben. Szerintem a Dévény miatt, meg hogy kezd jó idő lenni. Pár hete van ez. Meg az is van, hogy összevissza lett a tornázás mindenféle okok miat. Lehet, hogy most ez a jó tempó, nemtudom.De az is lehet, hogy kellett ez a pár hónap

Hangulatkeltés

Idő

Ebben a történetben azt hiszem, számomra az idő újragondolása volt a feladat egy része. Mikor kezdtem magamhoz téregetni az OITI-ben 2012 januárjában. Azt gondoltam, hogy majd kipihenem pár hét alatt ezt a bénulásos  dolgot. Az OORI-ban 1-2 hónappal később már pár hónap időtávon gondolkodtam erről. Összességében ma durván 2 évnél tartunk és még van hova épülni vissza. Ma akkorát tornáztam S-sel, hogy nnna.

Újratervezés

Érzelmileg nagyon kimerítő ez az állandó útkeresés, höhö: kiútkeresés, muhaha, divatos szóhasználattal nevezzük el végleg: újratervezésnek, csak nem egy csengő szőke női hang mondogatja egy szép drága autóban. Elveszve el voltam, azóta megtaláltam magam. A legnehezebb az volt, jogy ráébredjek/tudomásul vegyem, ez nem betegség, hanem állapot (rerről mindig ez jön be).

Energia

sok helyen írtam, hogy nagyon sokat kell így meg úgy valamit. Ez nem a hagyományos értelemben nagyon sok valami, hanem felfoghatatlanul sok. Én így fognám meg az arányokat:

Szeretem a szilvásgombócot, simán megeszek belőle 4et akármikor, de a 17 gombóc már sok. 23217 gombóc a naggyoonn sok.Ebben az agykárosodott műfajban mindent olyan szürreálisan sokszor kell csinálni, hogy a gombócos példa is csak arra jó, hogy minimálisan bemutassa az arányokat a normálishoz képest vett aránytalanságok tükrében.  A valóságban még sokkal aránytalanabb minden. Szóval naggyoonn sok gyakorlást meg pozitív hozzáállást kell ebbe a buliba beletenni.

Saját magamból nézve a mutatványt: majdhogynem azt mondanám, nem is bánom, legalábbis nem magam miatt, inkább azok miatt, akiknek végig kell menniük ezen velem együtt, na az lehet a világszar. Nem bánom mert annyi mindent felszedtem közben: türelmet, kitartást, pozitív szemléletet, csomó ilyesmit. És ha nem gyógyulok meg??? Az nem fog megtörténni. Ha mondjuk 1 hétig nem tornázok valami miatt, akkor mmár kezdem vacakul érezni magam. Arra nincs ötletem, hogyan lehet belenyugodni a méltánytalanságba, de próbáljátok meg, ha ide jutottatok. nyugodt lélekkel/szívvel könnyebb a gyakorlás. Is.

Pénz

A tornához meg mindnféle extra dologhoz kell a pénz, eddig nekem már 7számjegyű összegben van a játék.

Ígértem, hogy erről bővebben.

Persze még a dolog legelején az OORI-ban volt rendszeres áramozás, amit személy szerint élveztem, tényleg. 

Ez a dolog arról szól, hogy árammal ingerlik az izmokat, amik így kicsit úgy viselkednek, mintha az agy utasította volna őket. Segít felidézni az érzést a végtagokban, illetve vizsergeti az idegrendszert, ami ezen kresztül is próbálja újraszervezni magát.

Fokozott izomtónus

Amúgy meggyőződésem, hogy a hibás izomműködés (alapesetben is meg vnnak feszítve egyes izmok, és tudatosan sem bírod ellazítani őket) mellett az a legnagyobb akadálya az aktív mogásoknak, hogy nem érzem a bőrön belül zajló történéseket, nincs visszacsatolás. A bőrön töörténő érzékelés viszonylag hamar visszajött: érzem a hőmérsékletet, a tapintást (pl. ha megérintik a karomat, vagy úgy a bal felemet).

Szelektív ingeráram terápiának hívják ezt a dolgot. Röviden úgy működk, mint mikor árammal rángatják a békacombot.

Szóval belefutottam egy terápiás készülékbe, ami a következőt is tudja:

Az izomra helyezett érzékelőpár (tappancs) segítségével méri az izomaktivitást, amit a műszer kijelzőjén egy kis skálán meg is mutat. Ha jobban erőlködsz (szépen ki lehet próbálni pl. az ép oldalon), jobban megy a mutató. Egy beállítható érték elérésekor a műszer a mérésből átkapcsol terápiás géppé, és elektromos áram segítségével segíti az izom működését, illetve a mozgás beidegzését. Nagy élmény ám látni, hogy mozog valami részed a bénulás után :)))

Szépséghiba a történetben:

• kell legalább minimális aktív mozgás az adott területen, Ha egyáltalán nem tudod tudatosan megmozdítani sem az adott izomcsoportot, akkor szerintem nem sokat használ, illetve lehet, hogy használ, de arra van olcsóbb megoldás is. Szakember megmondja. Ha nincs mozgás, akkor ne keseredj el: majd lesz holnap, ha meg nem holnap, akkor holnapután.
• nagyon drága mulatság, az eszközt bérelni lehet, nekem havi 80ezer HUF volt kb. megvenni kb. 2millió lett volna :))))

Nem a reklám helye, mert közérdekű: Az Otto Bock nevű cég gyártja, és adják bérbe is. Megbeszéltük, odamentünk S-sel (a gyógytornász), megmutogatták, lepapíroztuk, stb., hazahoztuk, kipróbáltuk.

S nagyon jó a szakmájában, olyan dolgokat talált ki a kütyüvel, hogy még csak!!!!! Mindenkinek ilyen kreatív gyógytornászt kívánok. Nekem S és a gép teljesen korrekt tricepszet növesztett, persze nem a méret a lényeg, de tudom aktívan használni, amint meglesz a teljes mozgáspályán az aktív mozgás, akkor el lehet kezdeni erősíteni kicsit. De már manapság is gyakorlok gumiszlaggal, ami azért egy csoda a maga nemében. Nagyon sokat kellett dolgozni vele.

Stiwell Med 4 a neve a tütyünek. Ha tudod finanszírozni és van mellé jó szakember, aki foglalkozik veled, mindenképp próbáld ki!!!! Nekem a könyöknyújtás (extensio) mellett a csukló dorzálfexió (hátrahajlítás) visszaszerzésében is segített. Megérte :)))

Hátránya, hogy ha egyszer kipróbáltad dolgoztál vele, onnantól a hagyományos szelektív ingeráram terápia naív időhúzásnak tűnik a stiwell-hez képest. 

Nagyoonnn fárasztó a móka a stiwell-lel.olyan szinten lefárasztotta az agyamat a rettenet odafigyelés, hogy napi 1 óránál többet képtelen voltam foglalkozni vele. Ez 2013 elején történt. lassan meg is érkezünk a mához.

Én nem hiszek a gyógyszerekben, nem gondolom, hogy vegyipari módszerekkel bármit is meg tudunk javítani. A történet legelején, hadakoztam egy sort a orvosokkal, miszerint ez a marék vegyszer, amit meg akarnak etetni velem, akkor használna a legtöbbet, ha kinyitnám az ablakot (amit nyilván biztonsági okokból amúgy nem lehetett, nehogy a betegek kivessék magukat rajta), és a jobb kezemből a bal vállam fölött az egészet kikúrnám az ablakon. De jöttek a nővérek, etc. Kezdett kimutatkozni a rendszerbe építet fasizms, de erről majd máskor. Az antidepresszáns ellen nagyon tiltakoztam, de megettem, mert az volt az egyszerűbb, nem basztattak a nővérek. Mondtam az egyik orvosnak, hogy hangulatjavítás címén vigye csak a fenébe a mérgeket, inkább tegyen a asztalra egy üveg száraz vöröset, elleszek én azzal. Hát ez nem jött be.Amúgy meg izomlazítót meg vérnyomáscsökkentőt (ebben sem hiszek) meg koleszterincsökkentőt szedek (lazán kapcsolódik: gluténmntes lisztet szed a néni). Az antidepi szart pár hónapja abbahagytam önhatalmúlag akkor, mikor 1x valami miatt nem tudtam beszedni reggel és aznap+éjjel meg másnap olyannyira szar hangulatom lett, hogy elment a kedvem mindentől. Na ekkor gondoltam, hogy ezt a dolgot elfelejtjük, nincs rá szükség, hogy mosolygós töklámpásokká változzunk. Ez pár hónapja/negyedéve volt, szerintem jól vagyok.

Amúgy organikus depressziónak nevezik ezt, a orvosok azt mondták, azért kell szedni, hogy nehogy azt gondoljam, hogy nem akarok meggyógyulni. A  szeszt viszont megtiltották, nehogy az ember a tönkrement élete mellett kicsit próbálja átmenetileg jól érezni magát. Ekkoriban volt az, hogy betiltották a dohányzást mindenütt. Aztán pár hét múlva megint engedték/megtűrték, mivel ott van a kórházban a rengeteg durva amputált beteg, mit csináljanak a tönkrement sorsukkal, legalább hadd dohányozzanak. Amúgy ez a része tényleg nagyon megrázó a kórházban.Amúgy az is benne van ebben a sztoriban, hogy sokan mindenféle érszűkület, ilyesmi miatt veszítik el a lábukat, de másnap már ott szívják megint a kerekesszékben a ház előtt, de legalább dumcsiznak, miegymás, próbálnak ép emberként viselkedni egymással közben. Nem tartottam magam egy lelkizős kislánynak, de rengeteg fájdalmat láttam ott. 

Az érdekes az, hogy nincs is kedvem már szürcsizni, egy üveg sört nagy nehezen meg bírok inni.Másrészt meg ha szürcsi van, akkor másnap nagy a görcs a lábamban, ami fáj. A színes szélesvásznú éjszakák hiányoznak: zene, szesz, zene, kaja, sztori, journey a városban, zene, arcok, szesz, journey, szesz, zene, sztori, arcok.Van egy barátom, akivel közösen igen magas szinten tudjuk előadni ezt a körforgást, ritkán sikerül bejutni a városba, na EZ FÁJ, rohadjakmeg.

Ez minden...

...itt személyes tapasztalat. Sanszos, hogy másvalakinél teljesen nás jön be/ lesz eredményes/hasznos. Remélem ér ez a dolog valmit. Hogy jön ide a hídon átmenés. Ez egy régi Sziámi dalocska (https://www.youtube.com/watch?v=fBTz57Whuyw), szerintem passzol a helyzethez. Meg vagyok róla győződve, hogy átmegyek, és meggyógyulok teljesen, ami azért rossz kifejezés, mert ez nem betegség, hogy nem mozog a bal kezem, hanem állapot vagy helyzet.

- Miért ilyen összevissza az egész blog?

- Fogalmam sincs, hogy jó egy ilyet csinálni, másrészt a történet is kavarog benem meg én is a történetben.

Kutatás?

- Milyen kutatás?

- Mondhatnám, hogy jövőkutatás, de inkább a belső szerkezetünk kutatását mondom. Illetve az agyvérzés utáni állapot természetének kutatását.

Jótanács

Próbáljátok elkerülni az agyvérzést, meg általában a központi idegrendszeri történéseket: hosszú, rázós és fáradtságos utazást jelent a szopórolleren. Ezt a blogot azért kezdtem el írni, hogy megosszam a saját tapadztalataimat egy ilyen mutatványról.

Ne dohányozzunk (túl sokat).

Ne igyunk túl sok szeszt.

Ne aggódjunk.

Ne csináljunk olyan dolgot huzamosabb ideig, amit nem szeretünk (pl. rossz munka/munkahely, rossz kapcsolat)

Legyünk jó barátságban/beszélő viszonyban önmagunkkal.

Az okok

Miért növesztettem vértócsát az agyamban?

- Érdekel?

-nem, de tudom a közvetlen és közvetett okokat, de nem foglalkozok velük. Nem hiszek az élet dolgainak visszamenőleges magyarázásában. Az igazság az, hogy mikor megszületett a legkisebb, elmentem egy hosszabb (2 hét) szabira, abbahagytam a dohányzást és minden reggel futottam. Eredmény? Ezt ismerjük.

Harag

- harag?

- Már nincs, de majd visszatérünk rá egy blogposzt keretében.

Üzenet

Meglesz az is mindenkinek, mindent a maga idejében.

No. 2012 májusában kb. 5 hónap kórház után hazaengedtek/kidobtak. Csomagtartóban kerekesszék, aknakereső, 3pontos.Első utam asszem az emeletre vezetett nemkicsi kínlódás árán, az akváriumot és ahalacskákat megtekinteni. A pulyákról tudtam, hogy jól vannak. Jövögettek látogatni. A halacskák is jól voltak. Kellett keresni gyógytornászt, mert B ide hozzánk esélytelen volt, hogy kijárna. Amúgy is kell változatosság.

Gyógytornász és gyógytornász:

szerintem érdemes többet kipróbálni, ha úgy adódik, mert mind más 1 kicsit, még ha ugyanazt a technikát is csinálja. Persze egy ilyen esetben a gyógytornászé bizalmi állás, nem árt, ha megértitek egymást.

Egy darabig hiányzott B, de hamar megtaláltuk a hangot S-sel is. Ja még a kórházban felírtak "receptre" házi ápló szolgálatos gyógytornászt, ezt a TB fizeti áttételesen. 2x14 alkalom jár egy rehab kör után, de vigyázzatok valamennyi idő alatt le kell tudni a 2x14 alkalmat, utána elveszik a lehetőség, nem lehet hónapokig húzni/halogatni a dolgot, érdemes kihasználni. Ilyen a TB mindegy majd ezt a céget is szidom részletesen egy saját posztban.

Volt 1 kis félretett pénzem, úgyhogy tudtam fizetni a napi tornát. Ha van rá lehetőség, akkor tolni kell amíg bírod, mert jó.Én gyakorlatilag a legutóbbi időkig. a 2 év alatt heti átlag 5 alkalommal tornáztam, most ez mindenféle okok miatt lement 3-ra.És tessék nyomatni a feladott "házi feladatot" is, amit önállóan lehet csinálni, nem kell hozzá aktív segítség. Én eleinte sokat aggódtam azon, hogy nincs felszerelés, környezet (pl, bordásfal), a lányok (gy.k. gyógytornászok) kreatívak, megoldják.

Amúgy tényleg jó lett otthon, közös reggeli, ilyesmik,kitopogni a kertbe a levegőre, stb. Nem kellett a többi nyomorultat nézni, nemvidám hely ám a kórházm még akkor se, ha a magyar egészségügy egy vicc: nem sokan nevettek azért arrafelé.A legkirályabb az lett, mikor megbízhatóan tudtam lépcsőn jönni/menni, oké, hogy nem váltott lábbal, csak mellélépve és kapaszkodva, de nem a bundáskenyerek között kellett matatni az egérrel, lehetett játszani a kölkökkel, én úgy emléxek, sokat nevettünk. De attól még szarul éreztem magam, a sok lemondás miatt. Közben megtanulgattam egyedül intézni pl. a folyóügyeket, fogkrémet is tudtam nyomni egyedül, de még mindig "sehogy" éreztem magam, illetve, mi a ménkűnek kéne örülnöm? Anyám kérdezgette ezt mindig. Kb. ilyentájt jött el a mélypont, nagyon komolyan gondolkoztam azon, hogy ezt az életet így hagyom a fenébe, minden nap egy fájdalom volt, minden ébren töltött perc csak lemondás.Gyűlöltem ébren lenni.

Végül feleségem öntött belém lelket, jellemzően húsvét környékén,bátran mondhatjuk, hogy neki köszönhetjük, hogy írom ezt a blogot. Tényleg le akartam ölni a szervert 37 nettó eseménytelen év után. De jókor jött a húsvét és az üzenete. 

Kicsit megcsúszik a dátum meg a sorrend, de régen volt,nem is nagyon emlékszek erre, de valami hasonló volt az érzés, max. pár héttel odébb.

Azt is mondták még a kórházban, hogy az eseménytől számított x idő alatt lehet látványos eredményt elérni. Utána is van javulás, de csak nagyoonn lassú és nem látványos. Privát vélemény: az egész műfaj, naggyoonn lassú és nem látványos, és persze ez az x idő egyénenként változik és sokmindentől függ, pl. a károsodás mértékétől, stb. Én nem tudom, nálam mennyi ez az idő, pedig tolom ezt a szopórollert lassan 2 éve, de mindig jobb egy kicsit, ma pl. véletlenül kinyújtottam az ujjaimat, ja és voltam Dévényezni is.

Ha elég erős vagy, felejtsd el ezt a x. időt, mert csak visszahúz, meg azt is felejtsd el, hogy ezt/azt nem fogsz tudni majd csinálni. Mindent lehet, csak akarni kell és tenni érte, ne keseredj el. Egyik nővér még odabennt azt mondta, nem fogsz te már futni, erre azt gondoltam, hogy "majd csak figyelj". Most a cél a tavaszi Margitszigeti futás a nagyobbik fiammal.

A doktorok összeraktak a OITI-ben annyira, hogy ne ott dögöljek meg nekik, volt kórházi rehabilitálódás is, de van-e  valami, amin keresztül mielőbb visszakaphatom a régi életemet? A járás annyira nem érdekelt akkor, de a bal kéz az nagyon hiányzik.Kipróbáltam még 1-2 dolgot:

rTMS

Vidám kis garázscég magánrendelő Csepelen. A dolog arról szól, hogy nagy energiájú elektromágneses impuzussal ingerlik az idegpályákat. a műsor egy hetes turnusokban megy, két kör között 4-6 hétnek kell eltelnie. Egész napos elfoglaltság. Van reggel/délelőtt egy kezelés, utána masszás, gyógytorna, lazítás, szoció, miegymás, meg mondjuk kora délután egy kezelés, mivel 2 kezelés között 4 órának el kell telnie.Eleinte nagyon jó volt, nagyon sokat lazított a spazmuson a kezemben, meg persze a torna is jó volt. Egy idő után már nem éreztem változást, ezért elkezdtem nem járogatni. Nagyon szerettem a társaságot, tényleg sok ember jár oda, családias a hangulat, keményen dolgozik mindenki a saját nyomorán.Nincs vinnyogás, mint a koriban, itt mintha már mindenki lefutotta volna a nyávogós köröket. Inkább azt láttam, hogy mindenki nagyon akar gyógyulni. Nem bántam meg, hogy jártam hozzájuk. Nagyon fárasztó amúgy az egész hetes program, főleg az elején.

akupunktúra

Én szálbeültetéses akupunktúrát csináltam egy jó ideig. Nagyon jó. Főleg az elején elképesztő sokat lazított a spazmuson a kezemben. Egy kb. hónapja szünetel ez a terápia, mert már nem nagyon látom a változást. Ez arról szól, hogy a bőr alá kis felszívódó cérnadarabkákat raknak megfelelő pontokra, ami lentről felfelé ingerli az idegrendszert. Nem teljesen fájdalommentes, de inkább kellemetlen, mint fájdalmas.

Neurostimuláció

Van még 1 dolog, amit kipróbáltam, de az olyan fajsúlyos valami, hogy majd egy külön posztban.

Általában azt gondolom, hogy bármit érdemes lehet kipróbálni, ha van rá lehetőség. Tudni kell, hogy ezek elég sok pénzbe kerülnek, Nem hiszem, hogy egyszerre kell minden terápiát csinálni, mert nem fogod tudni mi az ami akkor pont neked ér valamit, vagy nem.És persze az elmaradhatatlan orvosi páncél (ami mögé mindig be bírnak állni a orvosok, ha kérdezel valamit, hogy mire lehet számítani): Minden betegség más és más.

Saját sorrend

hatékonyság (ha úgy tetszik ár/érték arány)szerint:

1. egyéni gyógytorna

2. neurostimuláció (lásd később)
3. Akupunktúra
4. rTMS

Ha lesz kedvem, majd beleveszem ebbe a kimutatásba a fizikai és szellemi ráfordítást is, de az már 4 dimenziós valmi lesz. Nem biztos, hogy ez a műfaj elbírja.

Azt gondolom, hogy a rendszeres (heti 3-4+) tornát csak nagyon indokolt esetben érdemes abbahagyni. Én egyszer megtettem: nagyon kimerült voltam szellemi értelemben, meg el is keseredtem kicsit. Kellett pár hónap pihenő, hogy fejben rendet rakjak. Megérte, visszajött a lendület is. Néha érdemes kis (1-1 hét)szüneteket tartani, hogy pihenjen minden kicsit. Ezt mondjuk kéne tudják a gyógytornászok is, akik foglalkoznak központi idegrendszeri esetekkel.Az önálló torna az mehet folyamatosan.

Kezdett lassan tavasz lenni 2012-ben mikor el kellett kezdeni kiszállni a kerekesszékből és elkezdeni függőleges helyzetben közlekedni. Vagyis megtanulgatni menni lábon. Ez elba nagy kaland volt, mert élveztem, hogy felgyorsultak a dolgok (muhaha, méghogy felgyorsultak), volt 1 kis változás,  viszont rettentő fárasztó  volt. Hónapokig annyit aludtam, amennyit akartam, mot meg dolgozni kellett, jó volt. mozgattam a béna lábamat is amennyire tőlem tellett. Kaptam egy szép kék színű járókeretet (valami ilyesmi),

ami azért elég megalázó volt, mivel a kihullás előtt azért tudtam közlekedni/mozogni, de öröltem neki. Még kis sárga csillagokat is terveztem rá festeni. Szóval ezzel az aknakeresővel ment a rodeózás a kórházban.Aztán egyik reggel a kedvenc gyógytornászom lerakott egy hárompontos botot úgy a szoba közepére és szólt, hogy akkor indulunk, de nemám a 4lábúval, hanem a 3lábúval.

-Tényleg? ez biztos?

- persze, gyerünk.

Na ez volt ám csak a nagy örülés. A végén nem nyuggernek fogok kinézni . Ilyen volt mint ez itt ni:

Színe barna. Szarbarna. Igazán őszintén tudtam ekkor örülni. 

Azóta azt is gondolom, hogy ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni, mármint az igazán őszintén örülést.

Szóval új korszak kezdődött, kb. május lehetett,

Az élet egyik nagy szabálya következik:

"Ha jól érzed magad, ne aggódj. El fog múlni.". Letelt a valahány nap, ami benne van a valamelyik törvényben, miszerint, ennyit lehet rehabilitációs kórházban lenni. Szóval kibasztak a kórházból. Persze nem 1ik napról a másikra, de mégis.Nem érdekelt semmi:

-otthon lehetek végre a csajommal, meg a kölkökkel

-lesz rendes koszt,

De nem lesz B (hívjuk B-nek), a gyógytornász csaj, akit nagyon megkedveltem, sokat fársztottuk egymást meg a többi nyomorultat butasággal, meg nem lesz E, F, K, N és Z további gyógytornászok és egyéb terapeuták, akiket szintén megkedveltem, stb. Továbbá ezek itt úgy dobnak ki, hogy nem tanítottak meg lépcsőn közlekedni (otthon jól jönne mondjuk), továbbá nem gyógyították meg a bal kezem: nem tudom megfogni a gyerekeim kezét, de még a csajom seggét se?? Hát milyen vircsaft már ez?

Egy világ omlott össze bennem. Tényleg. Pedig mondták a orvosok meg mindenki, hogy jobb lesz otthon, de én gyógytornázni akartam még B-vel még tovább, mert

a gyógyytorna jó. Semmi nem ér annyit mint a torna. talán csak a meggyőződés, hogy meggyógyulsz.

Erről kb. azt gondolom, hogy így kell elképzelni, ha nem vagy benne:

Mondjuk nem mozog a térded, mert központi idegrendszeri károsodásod van, mert agyvérzést kaptál, vagy kiáll a fejedből egy Zsiguli lökhárítója.

Ami imho amúgy annyira szép, hogy szinte felér egy esztétikai orgazmussal. Mondjuk ha az agyadból áll ki, az annyira nem vidám, mert nehéz jó sapkát találni hozzá, és közeleg a tél.

Gyógytornász elezdi mozgatni a térdedet, hajlítás, nyújtás. Ezt ő megcsinálja mondjuk 20milliószor. Közben nagyon figyeled a megmaradt idegrendszereddel, hogy mi történik és ha kikúrt nagy szerencséd van, akkor a 20millió+1-edik mozgás után kicsikét meg bírod mozdítani valahogy önállóan.

A számok persze egyénenként változnak, de egy közös: nagyon sokat kell gyakorolni, Naggyonnnn sokat. Napi annyi órát, amennyire lehetőség van. És pihenni is kell, hogy az idegrendszer össze tudja legózni a dolgokat.

És még azt is szabad csinálni, hogy megfigyeled az érzést a működő részekben, ha mozgatod, pl. milyen érzés kinyújtani /behajlítani a nem beteg térdedet. Ha ez megvan jó sokszor, nagyon sokszor, akkor megpróbálod elképzelni, milyen érzés lenne ugyanez a beteg térdedben. 

Nekem sokat segít az is, ha tudom, melyik izom dolgozik egy mozdulatban, mi a szerkezet. Ezt a gyógytornászok el tudják mondani.Nem vészes megtanulni az izmok neveit.

Többek között ez is elkezdett érdekelni, szereztem is egy kezdő anatómia-könyvet Ma is elmondatom S-sel, (aktuális gyógytornász, persze csaj, de ez egy ilyen szakma)  hogy mi történik, hol tapad, hol ered, miegymás. 

Kb. 2012 február lehetett, mikor elkezdtem gonolkodni az egész mutatvány következményein, aztán kb. május lett mire az addigi kérdéseket helyretettem. Kitaláltam, hogy olvasni fogok.Zen-nel kezdtem, de általában ekkor már elég fáradt voltam a napi programtól, így abba is hagytam, de 1 példára nagyon emléxek:

Az agyag buddhák nem jutnak át a vízen, a fém buddhák nem jutnak át az olvasztókemencén, a fa buddhák nem jutnak át a tűzön. Ebből én azt szűrtem le, hogy ha változik a környezet, akkor nekünk is meg kell változunk, hogy megoldjuk a helyzetet.

Mindenki mondta, hogy legyek türelmes, ekkor még mindig néhány hét, 1-2 hónap időtávon gondolkodtam a gyógyulást illetően.senki nem mondott semmit, arról, hogy mi lesz belőlem. Azekőtt sose érdekelt a spirituális vetülete az életnek, ilyeneken kezdtem gondolkodni:

-Nekem nem kéne itt lennem?, van családom meg minden, nem éltem ennyire szar módon, hogy ide kelljen jutnom...

-Mi lesz most bal kéz nélkül? (amúgy ez kb. nekem munkaeszköz): sokan kérdezték, mit tudok csinálni vele, erre egy időben azt mondtam, hogy pl. rá tudok ütni kurva nagyot kalpáccsal.

-stb.

Jellemző amúgy az ekkori (kb. 2012 első negyedév) hangulatomra, hogy ha kérdezték,"hogy vagy?", azt mondtam, hogy "sehogy", ez mára nagyon megváltozott,most azt soktam mondani, hogy "mindig jobb egy kicsit".

próbáltam szórakoztatóan felfogni a helyzetet: kérdezgettem a gyógytornászokat az anatómiáról, általában külsőre jó kedvem volt. Asszem.

Egy másik nyomorult feldobta, hogy minden fejben dől el, hogy akarunk-e meggyógyulni. Egész mostig azt gondolom, hogy pozitív jövőképet kell kialakítani, ez a fajta hit segít a legtöbbet. Hinni kell a javulásban, és nem hallgatni azokra, akik visszahúznak a cinikus véleményükkel sajnos sok tekintetben ide tartoznak az orvosok is (róluk taln majd 1 másik posztban elmélkedünk).

Én igenis hiszek a szellem erejében, mindennapi példával: képzelegni is kell. pl. nem1szer láttam a görcsös karomat (könyökből mindig be akar hajlani, behúzza a rossz idegrendszeri utasítás), hogy kinyúlik, kilazul a testem mellé lógva, ha elkezdek arra gondolni, hogy kilazul.

Tényleg élveztem a foglalkozásokat (egyéni gyógytorna, önálló torna, ergoterápia, pszichológus, fizikoterápia), éppen csak a magyarázat, az egész mutatvány célja, értelme hiányzott és hiányzik ma is, de már nem érdekel, vagy kivárom. Hozzá kell tegyem: mélyen hiszek abban, hogy a dolgok nem értelmetlenül történnek, mindennek van szerepe egy magasabb rendű összképben. Pl. ha ma elkezdek latinul tanulni, akkor ez egyszer majd elnyeri értelmét valamiért.

Amúgy nagyon el voltam ám keseredve, mondjak le a munkában elért szintről (amúgy a IT szakmában nyomom, elég macera 1 kézzel gépelni), mondjak le a hobbimról is (nagyon szeretek barkácsolni, elég jól is megy), kb. 2013 elején történt valami, amikor abbahagytam a nyomorgást, ma már ezeket lesz@rom, de sokáig nagyon fájt, hogy így kicseszett velem az élet. Pl. a már 2 éves gyerekemet a mai napig nem tudtam még felemelni és megölelni. Ez amúgy meg is látszik a kapcsolatunkon.

OITI: fázok, rossz a kaja, nem tudom mi van. Így megy ez január közepéig, amikor átszállítottak Budakeszidire a rehabilitácós kórházba rehabilitálódni. Itt jöttek az első ráébredések, miszerint, nem tudok segítség nélkül semmit se csinálni. Pár napig feküdtem még, aztán elkezdtek kiültetni kerekesszékbe, hogy megtanuljak ülni megint.

ülőegyensúly: hogy ülve meg tudod tartani magad, ha meglököznek egyik irányból, akkor nem dőlsz el, hanem szépen kiegyensúlyozod a helyzetet. Mikor először csinált velem egy ilyen tesztet a gyógytornász kolléganő, akkor őszintén jót nevettem magamban.

Ez nagyon fárasztó és fájdalmas volt, vízszintesben azért jóval egyszerűbb volt minden. Továbbra is zavart, hogy bal kézzel semmit nem tudok csinálni. Aztán egyszer kaptam saját különbejáratú kerekesszéket, hogy megpróbáljak egyedül közlekedni. Persze a be- és kiszállásnál azért kellet a nővérek segítsége. Bal lábamra (boka) kaptam  egy műanyag lábrögzítő eszközt (mint később kiderült, ennek JSPD a szakmán belüli neve), hogy merevsége folytán próbálja természetes helyzetébe kényszeríteni a görcsös lábamat. Szépséghiba, de engem akkor nagyon zavart, hogy a JSPD miatt 3 számmal nagyobb cipő kellett a bal lábamra. Mindig jó cipőim voltak, nemár, hogy egy vacak sportcipőt kelljen hordanom, azóta mindjuk ez nagyban változott.

Ilyenkor ugyanis az van, az izmok rossz utasítást kapnak az idegrendszertől, és hülyén - de legalábbis szokatlanul -  akarnak állni.

És igenis játszik a hülye járások minisztériuma. Én mondjuk magammal szemben megengedem az unpc poénokat, ezzel az a baj, hogy a gyerekek is azt gondolják, hogy ez OK, közben meg az utcán vagy bárhol nem kérdezünk olyat egy idegentől, hogy -" Te is roki vagy?"

Lassan elkezdett kiderülni, hogy az agyvérzés azért gáz, mert a nyomás alatt elpusztulnak a sejtek az agyban. Az elhalt idegsejtek feladatát lassan átvehetik más részek, az agy képes valamilyen mértékben újraszervezni magát. Nagyooooonnn lassan. Az elhullott sejtek lassan kiürülnek az anyagcserével. Kb nekem az van, hogy kb. 2 gyufásdoboznyi térfogat agysejtem pusztult el a mutatvány miatt, szóval nekem most kevesebb agyam van.

Lassan megtanultam gurigázni a kerekesszékkel, lassan be-ki tudtam szálli egyedül. A wc-használat azért egyedül szóba se került még 1 darabig, ez nagyon zavart.

Ulkezdtek lenni mindenféle foglalkozások, főleg gyógytorna, ahol egy gyógytornász (lányka, mozgatja a bénult végtagokat meg a betegek fantáziáját ;)  (ez jellemzően lányos szakma, de ismerek férfi gyógytornászokat is), hogy ne tapadjanak le az izmok a nemhasználás miatt. 

Kontraktúra: a nem használt izmok elkezdenek rövidülni, ami később csak még jobban akadályozni fogja amozgást, már ha egyszer lesz benne ideg. Szóval, ha egyszer beáll, akkor az utána nagyon fog fájni